Lebegő LAND ART - Öko Designe kiállítás, nyitórendezvény, Central Passage, Király utca 8. 2010. november 4. 20.00 óra - Lebegő LAND ART - Zsemlye Ildikó szobrai. (A kiállítást megnyitotta Bretus Imre)
A kortárs magyar szobrászat kiemelkedő, autonóm, kísérletező egyénisége Zsemlye Ildikó. A sikeres Munkácsy-díjas szobrászművész határozott kísérleteket tesz arra, hogy a nemzetközi képzőművészetben fontos irány, a LAND ART, az öko-gondolat üzenetei milyen eszközökkel és kiérlelt megoldásokkal emelhetők be a magyar művészetbe. Szobrai – amelyek jelenős köz- és magángyűjtemények meghatározó tételei – az elsők között hívták fel a figyelmet a zöldgondolat és a képzőművészet összefüggéseire. Tárgyai líraiak, szeretnivalók, hisz Zsemlye Ildikó számára a szobor annak szimbólumrendszerén keresztül igazából egy megrajzolt emberi történet. Bronztárgyai, szobrai az élő anyaggal együtt sajátos, élettel telített, organikus enteriőrt teremtenek. A körüljárható plasztikái felülnézetre komponált, minimal art tárgyak.
Bővebb információ a www.tat-art-salon.blogspot.com oldalon, illetve a Tat Galériában (20-415-6776)
"Ez az elhangzó szöveg (pár megnyitó gondolat) érzelemmentes Szózat a tékozló fiúhoz és lányhoz!
Az Istenek – nagyjából kultúrától függetlenül mindegyik – kezdetekben megteremették az eget, a földet, a vizet, az állatot, a növényt, az embert. Egységet és békességet indítottak útjára, ez volt az alapvető terv. Olyan világokat, hoztak létre, amelyben a józan, önreprodukáló életösztön egységben áll önmagával és a természettel. Később a teremtmények – mert a teremtők elkövették azt a hibát, hogy a józan életösztön mellé egót is csepegtettek – önhitté váltak és azt gondolták minden értük, és miattuk van. Önmagukat sok évszázad alatt kiemelték a zöld szimbiózisból és már nem annak részeként, hanem afölött uralkodóként, vakon, balgán, pont, mint egy idióta kezdtek el viselkedni. Már a lét biztonsága önmagában nem volt elég nekik, civilizáció, kényelem kellett/kell minden áron. Társadalmak épültek, szépültek az öntömjénezés vak tükrében. Majd társadalmak és civilizációk emésztették fel előbb szűk környezetüket, aztán egymást, végül sorban önmagukat is. Így múlt el sok sikeres világ a maga dicsőségére.
Ma is lassan és biztosan önemésztően önmagát falva fel percről-percre szűkül a terra így a létezés esélye is.
Így tér meg végül a gyermek Gaia, ősi zűrzavaros szülőjéhez; Khaoszhoz. Hacsak a gőgös teremtmények esze meg nem jön végre. Idő már nincs, mint ahogy titok sincs. Annyit és úgy vegyél el, hogy annak a kétszeresét add vissza. Ne keress kifogást, ne tétlenkedj, soká nincs már rá lehetőséged.
Itt néhány teremtmény – kiállítóink – már eszméltek, adni akarnak, így az ő eszmélésük jó példa lehet, más, még tékozló teremtményeknek, akik még vakok és süketek.
A művészet mindig előrébb jár, talán azért mert nincs benne önzés. A művészet egy ideje tudja, hogy az esztétika mellett állást kell foglalnia a Gaia mellett, ő érte is. Már 1941-ben Iszamu Nogucsi környezetszobrász Land Art kísérletek folytatott. A monumentális szabadtéri installációk tünékenységükkel együtt az esztétikán túlmutató gondolati állásfoglalások is. Az ember és természet egységének az élet teljességének visszaállítása mellett. Később a minimalista és konceptuális művészeti irányzatokra is hat a zöld gondolat. Brâncusi, a német Beuys is felismeri tékozló fiú voltját. Az amerikai Alan Sonfist 1965-ben mozgalmat indít azért, hogy New York Cityben a rég eltűnt természeti környezetet visszaállítsák. Változtatni nehéz a szakadék szélén, így az első installációja csak 1978-ban valósulhatott meg.
A Land Art, majd más tartalmú művészi zöld gondolatok brutálisan tépték fel a gőgös gondolkodást takaró lepleket. Kimondva, ki nem mondva itt az emberiség fennmaradása a tét. Az 1970-80-as években a kérdés megválaszolására is nyílt remény. A környezettudatos és ökologikus attitűd kezdett teret hódítani. Lassan és sután a társadalom egy szűk, de szerencsére egyre zajosabb rétege lassan és biztosan tematizálni kezdte a faj gondolkodását. Lassú a változás, talán túl lassú is ahhoz, hogy túléljük a saját önemésztő ostobaságunkat. A gondolkodás és a felelősség célja mára egyre inkább az lesz, hogy az emberi, alkotói, művészi, fogyasztói gondolat egységbe kerüljön a természeti folyamatokkal.
Mindenki felelősséggel tartozik, mert élni lehet úgy is, még néhány évtizedig, ahogy az emberiség eddig élt. Meg lehet úgy is, ahogy az itt kiállítók – művészek, bútorkészítők, designe-rek - a felelősségről, elkötelezettségről, környezettudatosságról, újrahasznosításról gondolkodnak. Az ön felelőssége tisztelt hallgató, néző pedig az, hogy a saját és barátainak az életét, lakó- és munkakörnyezetét, mindinkább kibélelje Gaia-val. Ha ezt teszi, ön is tett valamit fontosat. Hozzájárult a fenntartható fejlődéshez. Arra a problémára keres Ön is megoldást, miképpen lehet a népesség növekedést, a természeti erőforrásokat úgy összhangba hozni, hogy a lehető legkisebb kárt okozzuk a természetnek, önmagunknak."
